Liverpool Liverpool szurkolói oldal

Wed20120523

Utolsó frissítés09:20:24

Vissza Vélemény Bunkerfoci és a mákos Liverpool

Bunkerfoci és a mákos Liverpool

Steven Gerrard és Cesc FabregasA Liverpool - Arsenal (4-2) összecsapás után olvasgattam néhány fórumot. A szokásos egymás anyázása mellett felfigyeltem néhány érdekes véleményre, melyek az alábbi gondolatok körül forogtak: "ezzel a bunkerfocival a mákos Liverpool már megint bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe".

Tizenegyesek 

A bunkerfocira és a mákra később visszatérek, előbb a tizenegyesekkel kapcsolatban szeretnék pár dolgot tisztázni. Sok Arsenal szurkoló és a Liverpoolt nem túlságosan kedvelő szurkoló azzal próbált érvelni, hogy a párharc első mérkőzésén az Arsenal nem kapott meg egy tizenegyest, ma pedig a Liverpool megkapott egyet. Annyit le kell szögezni, hogy mindkét szituációnál lehetett tizenegyest adni.

Az elmúlt héten Kuyt rántotta meg Hleb karját. Ha a fehérorosz nyomban összeesik, biztos vagyok benne, hogy a játékvezető tizenegyest ad az Arsenalnak. Kuyt aztán gyorsan elengedte Hlebet, aki ment pár métert, majd összeesett. A síp néma maradt.

Babel ma rutinosabb volt, mint Hleb, jókor esett el - ennél az esetnél is volt testi kontaktus. Ezt megadta a játékvezető. Wengernek és az Arsenal szurkolóinak nem a játékvezetőt kell bírálnia, hanem Hlebet - ha mindenképpen bűnbakot akarnak keresni.

Az előző mérkőzéssel kapcsolatban arról kevesebb szó esik, hogy Hleb elmaradt tizenegyese után néhány perccel Gallasék lerántották Torrest, a játékvezető sípja akkor is néma maradt. Az nem volt "blatant penalty", tisztelt Wenger úr?

Az is rossz érv, hogy ha az Emiratesben nem volt tizenegyes, akkor most sem kellett volna megadni. A két mérkőzést két különböző játékvezető vezette. Az egyik vélt vagy valós hibáját nem korrigálhatja egy másik játékvezető egy másik mérkőzésen. Sőt, még ugyanaz a játékvezető sem ugyanazon a mérkőzésen, mivel akkor már nem egyet, hanem kettőt téved. Márpedig, ha feltételezzük, hogy Hleb rángatása tizenegyest ért és a játékvezető tévedett, amikor nem adta meg, akkor a másik oldalon is tévedett (kompenzált?), amikor nem adott tizenegyest Torres lerántásáért.

Bunkerfoci

Érdekes, hogy hányan mondják a Liverpoolra, hogy bunkerfocit játszik. Nem tudom pontosan, hogy mit takar a bunkerfoci kifejezés, mert nem nézek olasz bajnokikat, de szerintem valami olyan lehet, hogy egy csapat végig védekezik egy mérkőzésen, aztán ha lehetősége támad egy kontrából elmenni, akkor nyer 1-0-ra, ha nem, akkor 0-0 lesz a vége.

A Liverpool az idei szezonban 106 gólnál jár, ez pont néggyel több, mint az Arsenal által szerzett gólok száma, ráadásul a Liverpoolnak két mérkőzéssel kevesebb elég volt ehhez. Erre mondthatnák a kritikusok, hogy a Liverpool jól kontrázik és abból lövi a góljait. Ezt cáfolandó elég a mai mérkőzést megnézni. Ha a Liverpool olyan jól kontrázna, hogy abból száz fölött lő egy szezonban, akkor hogy lehet az, hogy csak az utolsó 15 percben Mascherano elront két kontrát? De a szombati bajnokin sem tudott a csapat egyetlen kontrát sem végigvinni. Ha a Liverpool olyna tökéletesen kontrázna, most nem a két vitatott tizenegyesről kellene értekezni. 

A Bajnokok Ligájában a Liverpool 31 gólnál jár, ennyit egyetlen csapat sem szerzett ebben a szezonban. Sem a Manchester United, sem a Barcelona, sem az Arsenal. A Liverpool nem 0-0-s összesítéssel és tizenegyesekkel verte ki sem az Intert, sem az Arsenalt.

Mák

Mi számít szerencsének a futballban? Az, hogy Brendtner a gólvonalon blokkolja a csapattársa bal alsóba tartó lövését, vagy az, hogy Reina ügyetlenül kap bele a labdába, ami az Arsenal játékosa elé kerül? Vagy az, hogy az Arsenal alig dolgozott ki komoly helyzetet a két találkozón? Vagy az, hogy a Liverpool a góljai mellett rendre elrontja a kontrákat, a támadásoknál az utolsó passzokat? Vagy az a szerencse, hogy az Arsenal kikap egy olyan csapattól, amelyben egyetlen szélső sem játszik? Vagy az a szerencse, hogy Steven Gerrard - még saját bevallása szerint is - életeegyik legrosszabb teljesítményét nyújtotta a mérkőzésen? Vagy az a szerencse, hogy Javier Mascherano amatőr módon nem rúgta fel Walcottot, mikor lehetősége lett volna rá?

Az Arsenal kiesésének valódi oka 

Az Arsenal ezt a vereséget - és kiesést - saját magának köszönheti. Nem a bíró, a pálya, a szögletzászló, a labda meg a csuda tudja, hogy mi a kiesés oka. Az Arsenal ügyes játékosokból áll, jó csapat, de nagyon fiatal és rutintalan. Nem tudják, hogy egy ilyen párharcot hogy kell megvívni. Nem nyerni kell a Bajnokok Ligájában, hanem továbbjutni. Remélem, érzékelhető a kettő közötti különbség.

A Liverpool idegenben gólt akart lőni és elsődleges célja az volt, hogy ne kapjon ki az Emiratesben. Mindkét célt teljesítette a csapat. A visszavágón az Arsenal szerencsével szerzett vezetést, Reina erősen benne volt Diaby góljában.

Az Arsenal védelme pocsék teljesítményt nyújtott, ezt legalább Wenger is elismeri, bár ő finoman csak éretlen játéknak nevezte. Hyypia góljánál aludtak, Torres góljánál nem tudom, hogy mit csináltak és összehoztak még egy tizenegyest.

Támadásban sem alkotott az Arsenal maradandót. Diaby góljáról már szó volt, és arról is, hogy Walcott ellen el kellett volna követni egy taktikai szabálytalanságot, akár lap árán is. Ezeken kívül az Arsenal egyetlen Adebayor helyzetet tud felmutatni.

Az Arsenal azért esett ki, mert az ellenfele mentálisan sokkal erősebb csapat. 

A végjáték alapján abban sem lehet biztos senki, hogy az Arsenal továbbjutott volna, ha a bíró nem ad tizenegyest. A Liverpool az Inter ellen az utolsó öt percben lőtt két gólt. Ismerjük, hogy mire képes a Liverpool a mérkőzés hajrájában, ha mennie kell. Biztos benne minden Arsenal szurkoló, hogy az utolsó percekben kijöttek volna a saját tizenhatosukról, ha nincs a tizenegyes és a Liverpoolnak kell lőnie még egy gólt? Az első félidő végén sem tudtak kijönni a saját kapujuk elől.

És mielőtt valaki azt hiszi, hogy gondom van az Arsenallal, gyorsan leszögezem, hogy semmi problémám velük. Ez az írás pusztán azért született, mert valamilyen módon reagálni szerettem volna a Liverpoolt ért kritikákra. Az Arsenal jó csapat, a párharc nagyon szoros és izgalmas volt, a negyeddöntő mindkét csapata elismerést érdemel. Mindketten nem juthattak tovább, végül a mentálisan erősebb gárda kerekedett felül. Nem a mákosabb és nem az, amelyik bunkerfocit játszik, hanem az, amelyik jobban hitt a sikerben és több gólt lőtt.