Xabi Alonso ismét beszélt a távozása okairól. Rafa Benitez az orvosi stábot méltatta, amiért fitten tartották Fernendo Torrest. Hicks Jr. lemondott. Tommy Smith több mint kemény.
- Alonso a távozásáról. Xabi Alonso a The People-nek nyilatkozva ismét elmondta, hogy a Gareth Barry ügy késztette arra, hogy távozzon Liverpoolból, ezt élete egyik legnehezebb döntésének nevezte. Sokan úgy tartják, hogy Alonso távozásának köszönhető a Liverpool gyengébb szereplése, az érintett erről úgy vélekedik, hogy a Liverpool most csak balszerencsés volt a sok sérüléssel, de biztos benne, hogy a csapat Bajnokok Ligáját érő helyen végez majd. Elmondta, hogy gyakran beszél a Liverpool spanyoljaival, de másokkal is tartja a kapcsolatot, például Steven Gerrarddal és Jamie Carragherrel. Ha hívják, szívesen megy megnézni a Liverpool mérkőzését, beszélni a régi barátokkal - Xabi Alonsót egyes bajnoki találkozókon láthatjuk a lelátón, mint ahogy Sami Hyypiét is.
- Benitez az orvosi stábról. Fernando Torres az extra edzéseknek köszönhetően zsinórban négy mérkőzésen lépett pályára az ágyékproblémája után. Rafa Benitez méltatta a játékos hozzáállását és az egész orvosi stáb kemény munkáját. Elmondta, hogy a többi Premier League csapatnál is sok a sérülést, ezért sűrű a programja valamennyi orvosi stábnak ebben a szezonban.
- Hicks Jr. lemondott. Mint arról tegnap beszámoltunk, Thomas Hicks Jr., a Liverpooll egyik társtulajdonosának fia sértő levelet küldött egy szurkolónak. Hicks Jr. az eset után egy nappal lemondott a Liverpool igazgatósági tagságáról, és az apja tulajdonában levő Kop Holdingnál betöltött tisztségéről is.
- Tommy Smith a keménységről. Az "Anfieldi Vas" elmondta, hogy több volt ő, mint kőkemény játékos, mert csupán azért nem lehetett volna a Liverpool csapatkapitánya, nem játszhatott volna egy ekkora klubban 600-nál is több mérkőzést, ha egyszerűen csak ahhoz értett volna, hogy rúgdossa az ellenfél játékosait. Pályafutása alatt öt lapot kapott mindössze, és csak kétszer állították ki, bármennyire is meglepőnek tűnik. Az egyik alkalommal Phil Thompson bemutatkozó mérkőzésén a csapattársat halálra rúgdosták és ő csak meg akarta védeni. "Emlékszem, az 1974-es FA-kupa döntője előtt váltottam pár szót Malcolm Macdonalddal, a Newcastle játékosával. Megkérdeztem tőle, hogy a Királynő melyik oldalán szeretne ülni. Tessék? Kérdezte. Csak mert perceken belül oda fog kerülni, mondtam. Ezek után a közelembe sem jött." - sztorizott Smith. Akkoriban a Tottenham skót válogatott játékosa, Mackay számított igazán keménynek, de csak addig, amíg össze nem került Scouse Tommyval. "A Spurs otthonában játszottunk, és jött egy labda a térfelünkön. 50-50 százalék volt az esély, és mint mindig, mindent beleadtam. Amikor elvittem a labdát, észrevettem, hogy Mackay ül a fenekén. Nem gondoltam túl sokat a dologról egészen addig, amíg másnap kezembe nem vettem a vasárnapi lapot. Benne volt az összecsapás képe, alatta a szalagcím: Meghalt a király. Éljen a király." - mondta a Mackay-esettel kapcsolatban Tommy Smith.

