Az edzés Melwoodban a héten minden eddiginél kiélezettebb, keményebb lesz, hiszen a tét nem más, mint bekerülni Kenny Dalglsh Wembley-i keretébe. Jordan Henderson is egyike azoknak a játékosoknak, akik plusz métereket futnak és hatni próbálnak a menedzserre az elkövetkezendő napokban.
A vasárnapi Brighton elleni mérkőzés megmutatta, hogy milyen erős a csapat, hiszen Craig Bellamy és Daniel Agger sérülés miatt nem játszott, illetve Dirk Kuyt, Maxi Rodriquez és Jay Spearing is csak a kispadon foglalt helyet. Henderson elmondta, hogy Dalglish nagy gond elé néz, hiszen ki kell választani a játékosokat a Cardiff elleni hétvégi összecsapásra.
- Sok ember van, aki a döntőben játszani szeretne, és páran csalódni fognak - mondta Henderson a Liverpool Echo-nak. - Mindenki keményen fog edzeni a héten és mindannyian reméljük, hogy benn leszünk a keretben. Ez a menedzser döntésén múlik.
A Liverpool önbizalommal játszott a Brighton ellen, ahol Martin Skrtel, Andy Carroll és Luis Suarez is betalált az FA-kupa 5. fordulójában. A Kékmadarak - akik mindössze négy ponttal vannak lemaradva a Cardifftól a Championshipben - nagy szerepet vállaltak abban, hogy a Liverpool hat gólt szerezzen.
Henderson csatlakozott a spanyol csapattársához, Jose Enriquehez abban, hogy ez a győzelem nagy hatással lehet a Wembleybéli visszatérésre.
- Jó teljesítmény volt a Brightonnal szemben. Fontos volt, hogy jól teljesítettünk. A Brighton egy jó csapat, akik szép futballt játszanak. Megcsináltuk a saját munkánkat és tudjuk, hogy mit szóltak hozzá. Egy kicsit nehézzé tették a munkánkat először, de sikerült gólokat szereznünk, könnyű volt. Mindenki bizakodik és reménykedik, hogy a Wembleyben hétvégén a döntőben is sikerül így teljesítenünk.

