A Manchester United elleni találkozó előtt Luis Suarez nem fogott kezet az őt feljelentő és emiatt 8 mérkőzés eltiltást elérő Partice Evrával. Az ügyből nagyobb bonyodalom lett, mint a John Terry - Wayne Bridge-ügyből. A Liverpool támadója a következő bocsánatkérést adta ki:
„Beszéltem a menedzserrel az Old Traffordi mérkőzést követően és tudom, hogy rosszul cselekedtem. Nem csak őt hagytam cserben, hanem a klubot és mindazt, amit képvisel, és sajnálom. Hibát követtem el, és sajnálom, ami történt. Kezet kellet volna fognom Patrice Evrával a mérkőzés előtt, és szeretnék bocsánatot kérni a tetteim miatt. Szeretném elfelejteni ezt a témát és a futballra koncentrálni."
Kenny Dalglish is megszólalt az ügyben: - Ian Ayre korábban egyértelművé tette a klub álláspontját és helyes, hogy Luis Suarez bocsánatot kért az Old Traffordon történtekért. Hogy őszinte legyek, megdöbbentem, mikor hallottam, hogy elmaradt a kézfogás, mikor a hét elején megbeszéltük, hogy megteszi. De Ian korábban mondta, hogy mondanyiunknak felelősséggel kell tartozni tetteiért, ha ezt a klubot képviseli és megfelelő módon, és ez rám is vonatkozik, mint a Liverpool menedzsere. Amikor a mérkőzést követően interjút adtam, nem láttam, mi történt, de nem úgy viselkedtem az interjú alatt, mint ahogy Liverpool menedzserének illik és szeretnék bocsánatot kérni ezért.
Ian Ayre, a Liverpool ügyvezető igazgatója a következő közleményt adta ki:
"Mindannyian csalódottak vagyunk, mivel Luis Suarez nem fogott kezet Patrice Evrával a mérkőzést megelőzően. A játékos korábban azt mondta, hogy megteszi, de később úgy döntött, hogy nem teszi meg. Rosszul tette, hogy megtévesztett minket, és rosszul tette, hogy nem nyújtotta a kezét Patrice Evrának. Ezzel nem csak magát kicsinyítette le, hanem Kenny Dalglisht, a csapatársait és a klubot. Teljesen egyértelművé vált, hogy Luis Suarez viselkedése nem elfogadható. Luis Suarez már bocsánatot kért a tetteiért, ami helyes cselekedet volt. Azonban mindannyiunk kötelessége, hogy a megfelelő módon viselkedjünk, és reméljük, hogy most megértette, hogy mi várható el bárkitől, aki a Liverpool Football Clubot képviseli.
A Manchester United közleménye:
"A Manchester United szeretné megköszönni a Liverpool által kibocsátott bocsánatkérést a szombati mérkőzést követően. Mindenki az Old Traffordon tovább szeretne lépni ezen. Ez csak két nagyszerű történelemmel és sikerességgel megáldott két csapat rivalizálása a brit labdarúgásban. Mindenkinek a jövőre kell figyelni, aki szereti valamely klubbot."

