Jordan Henderson szerint a Liverpool folytatná a jó sorozatát és kedvező eredményt ér majd el szombaton az Old Traffordon. Miután nemrég a Liverpool kiejtette a Manchester Unitedet az FA-kupából, Kenny Dalglish csapata jó hangulatban várja az összecsapást.
Jordan Henderson bízik az idegenbeli sikerben, mint ahogy az Arsenal, Chelsea, Everton és a Manchester City Ligakupa elődöntő első mérkőzésén tette a csapat, ez bizonyíték, hogy a Liverpoolnak jó az idegenbeli mérlege.
- Ez egy kemény mérkőzés lesz számunkra. Remélhetőleg győzelemmel térünk majd haza - mondta Henderson. - Még mindig nagyon lelkesek vagyunk. A Tottenham ellen volt egy-két jó megmozdulásunk és egy-két nagy helyzetet is sikerült kialakítani, de értékesíteni már nem. Sok pozitívumot le tudunk vonni a meccsből és most várjuk a United elleni találkozót.
- Sok fontos mérkőzést nyertünk már idegenben ebben a szezonban és ezek sok hitet adnak nekünk. Nem tudom, hogy miért teljesítünk jobban idegenben, mit hazai környezetben a szezonban. Talán a támadó stílus illik hozzánk, de nem tudjuk, hogy alakul a szombati találkozó, majd kiderül. Az elmúlt néhány hétben jól játszottunk, és jól teljesítettünk, ezt folytatnunk kell.
A United legutóbb a Stramford Bridgen játszott, ahol 3-0-s Chelsea vezetésről 3-3-as döntetlenre mentette a mérkőzést.
Henderson hozzátette: - Hihetetlen volt, hogy hogyan tértek vissza és mentették döntetlenre, és akár nyerhettek is volna a végén. A United sok pozitívumot szűrhet le a második félidei teljesítményükből. Tudjuk, hogy mire képesek, szóval a legjobb formánkra van szükségünk.
- Tudom néhányan angol válogatottak. Tudom, hogy Danny Welbeck nagyon jó és nagy veszély lesz ellenünk szombaton. Figyelnünk kell rá, és a többiekre is. Phil Jonest, Chris Smallingot és Tom Cleverley-t az U21-es válogatottból jól ismerem, jó barátok és jó ficisták. A Unitednek sok jó játékosa van és kemény csapattal állnak ki ellenünk. Keményebb meccs lesz a szombati, mint valaha volt. - Csak a saját játékunkra kell koncentrálnunk és biztosítani a játékunknak azt a szintet, amelyet képesek vagyunk játszani.
Henderson az eddigi két United elleni mérkőzésen kezdő volt, a hétfői Tottenham elleni meccsen padozott, szóval nagy esély van arra, hogy szombaton visszatér a kezdő tizenegybe. A következőket mondta erről: - A menedzser döntése volt, hogy nem játszom a Spurs ellen és ezt el is fogadtam. Jól érzem magam és jó fizikai állapotban vagyok. Sok nagyszerű mérkőzés volt, amiben szerepet vállaltam.
- A Sunderlandban a Newcastle elleni meccseken játszottam, mielőtt ide szerződtem, szóval tudom, mire számíthatok. A Liverpool - United egy teljesen más derbi. Sokat jelent a szurkolóknak és mindenkinek a klubnál. Jól kell teljesítenünk és a legjobbat kihozni magunkból, hogy nyerhessünk.
- Nagyszerű volt, hogy kivertük őket az FA - kupából, de nem hiszem, hogy ez elég lesz. Nem hiszem, hogy lelki lökést adna bárkinek. Szombaton két nagyszerű csapat játszik egymás ellen és a legjobb fog nyerni.

