Kenny Dalglish, a Liverpool menedzsere reménykedik abban, hogy a válogatott mérkőzésekről hazaérkezők között nem lesz újabb sérült. Annak ellenére, hogy Luis Suarez kisebb hátfájásra panaszkodott a hétvégén, Dalglish bízik benne, hogy uruguayi pályára léphet a Chelsea ellen.
A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Kenny Dalglish is megemelte a kalapját Suarez Chile elleni teljesítménye előtt.
- Eddig még nem kaptunk hírt sérültről - mondta a skót menedzser az újságíróknak. - Mint minden válogatott szünet után, vannak, akik boldogan és vannak, akik csalódottan térnek vissza. Nagyszerű, hogy Luis négy gólt szerzett - Remélem, nálunk is sikerül majd neki az, ami a válogatottban. Talán tartogat még valamit a markában számunkra is az elkövetkezendő hetekre. A srácok ma délutánnál előbb nem lesznek együtt, de eddig még nem tudunk kiábrándító hírrel szolgálni.
Dalglish beszélt a két sérültről, Steven Gerrardról (bokasérülés) és Jamie Carragherről (vádli sérülés), akiket az elmúlt hetekben kénytelen volt nélkülözni.
- Jamie Carragher már edzésben van - mondta a menedzser -, aki túl van a vádli sérülésén, és ismét fitt és bevethető. Steven Gerrard állapota remekül javul. Nincs semmi, ami csalódást keltene, de még nem bevethető. Bevethető lész, amint túl lesz a sérülésén, de minden jól megy. Nem tudunk több vagy jobb hírrel szolgálni vele kapcsolatban.”
Amikor a sajtó azt kérdezte, hogy sietteti-e a kapitány visszatérését, Dalglish csak ennyit felelt: - Nem! Akkor tér vissza, amikor száz százalékos lesz.

