Az Európa Liga negyeddöntőjének mai sorsolásán a Liverpool a Benficát kapta. Rafa Benitez nehéz párharcra számít, de annak örül, hogy a Liverpool az Anfielden játszhatja a második mérkőzést.
- Tudjuk, hogy a Benfica jó csapat, és persze korábban már játszottunk ellenük a Bajnokok Ligájában - mondta Benitez a sorsolás után. - Óriási klub sok szurkolóval, nehéz mérkőzés lesz. Vezetik a portugál bajnoságot és most jól játszanak. Sok játékosukat ismerem jól, ott van Aimar, Saviola, Garcia, úgyhogy tudjuk, hogy minőséget képviselnek.
- Mindig nagyon fontos, ha a visszavágót hazai ppályán, a saját szurkolóink előtt játszhatjuk. Tudjuk, hogy idegenben teljesítenünk kell, otthon pedig jól kell játszanunk. Magabiztosak vagyunk, hogy ezt meg tudjuk tenni és már várjuk a mérkőzéseket. Mivel már játszottunk korábban a Benficával, ismerik az Anfieldet, úgyhogy talán nem lesz olyan félelmetes a számukra, mint más csapatoknak, de jól kell tennünk a dolgunkat és meg kell próbálnunk továbbjutni.
Ha a Liverpool átlép a Benficán, akkor vagy Rafa Benitez, vagy Fernando Torres korábbi csapatával kerül össze az elődöntőben. Benitezt kérdezték arról a párharcról is: - Tudják, az az elvem, hogy egyszerre csak egy mérkőzéssel foglalkozzunk. Jelenleg csak a Benicára figyelünk. Jó formában vannak, úgyhogy nehéz lesz.

