Tim Rich "A Kop szenvedélye segítheti a Liverpoolt" című cikke a Telegraph mai számában az Andiled atmoszférájáról szól.

Ha valamit biztosra vehetünk, amikor a Liverpool és a Chelsea zsinórban hármadszor csap össze a Bajnokok Ligájában, az az, hogy a párharcban nem fognak potyogni a gólok. A két csapat a Bajnokok Ligájában egymás ellen mindössze egy gólt ért el 6 órányi játék után, Luis Garcia "szellemgólját" az Anfielden, amit Jode Mourinho, a Chelsea menedzsere sosem fogadott el. Egy olyan mérkőzés lesz, ahol kis különbség dönt.

Mourinho Luis Garcia mellett mást is megnevezett, ami elütötte annak a lehetőségétől, hogy két egymás utáni évben különböző csapatokat a Bajnokok Ligája döntőjébe vezessen - a "tömeg gólja", így nevezte és joggal. Ha van egy előny, amit a Liverpool élvezhet, hogy a második mérkőzést - mint 2005-ben - az Anfielden játsszák.

"Motivációként a két évvel ezelőtti emlékeket használhatjuk", mondta Xabi Alonso (teljes cikk itt - a szerk), a Liverpool középpályása. "De a két csapat kerete azóta sokat változott. Sok olyan játékos van, aki nem lépett pályára azon a mérkőzésen. Ami ugyanaz lesz, az a csapatok és szurkolóik szenvedélye és elszántsága. Két évvel ezelőtt és a Barcelona ellen is éreztük, hogy mekkora ereje van az Anfiled közönségének. Semmi kétség, ez nagy előny számunkra. Nem tudom pontosan, hogy miért van ilyen hatással ránk a tömeg, de más, ha itthon játszunk és pszichésen is segít nekünk".

A szurkolók jelentőségét néha túlértékelik. A Roma elleni keddi mérkőzés előtt a Manchester United hangosbemondója megpróbálta az Old Traffordot ugyanabba a hangulatba terelni, mint amilyen az Olimpiai-stadionban volt az első mérkőzésen. Ez nagyon álságosnak és művinek tűnt. Ami valóban megőrjítette a Stedford Endet és reménytelenségbe taszította a Romát, az a Manchester United szemképráztató játéka volt, amire egyetlen angol csapat sem képes.

Azok az emberek, akok megtöltik a lelátókat, az az egyedülálló, amikor az Anfield teljes hangerőn szól. Ez a valami, amit hiába próbálnak a tervezők megtervezni, el fog veszni, amikor a Liverpool új stadionba költözik. A Roker Roart sem lehetett átültetni a Sunderland Fény stadionjába.

Attól a pillanattól kezdve, hogy 1965-ben Bill Shankly az Inter elleni BEK-elődöntő előtt felmutatta a Kopnak az FA-kupát, a tömeg valami olyanná vált, amit az Anfield menedzserei azóta is ki tudnak használni. Akik akkor itt voltak - a 11 éves Phil Thompsonnal együtt -, azt hitték, hogy rezeg a föld, csakúgy, mint 40 évvel később a Chelsea ellen. Az Inter és a Chelsea is négy perc alatt gólt kapott - és senki sem vitatta Roger Hunt gólját. A Liverpool 3-1-re nyert, de nem jutott a döntőbe. Ennek okaként Shankly kénytelen volt beismerni, hogy képtelenek voltak kezelni a San Siro atmoszféráját a visszavágón.

1977-ben a St. Etienne elleni negyeddöntő, amikor a Liverpool két gólt szerzett a találkozó hajrájában, az utolsó mérkőzés volt, hogy John Toshack és Kevin Keegan együtt játszott, szintén etalon volt. Az érzelem, ami Gerard Huollier szívműtét utáni visszatérését kísérte a  Roma ellen, szintén döntő tényező volt. De vannak olyan okok, amiért a Liverpool úgy érezheti, hogy zsinórban harmadszor is keverheti a Chelsea-t egy kupasorozat elődöntőjében. A 2005-ös csapatot Rafa Benitez nem tartotta elég jónak. Most egyszerűen jobb játékosai vannak. Craig Bellamy pedig, aki a PSV ellen szenvedett térdérülést, a Stamford Bridge-en már pályára léphet.

(Tim Rich, Telegraph)