A januári átigazolási időszakban Rafa Benitez 12 millió fontot kap, de ez az összeg kevesebb, mint amennyivel a Liverpool klasszis játékosok igazolásával életre tudja kelteni elhalványuló bajnoki reményeit - írja a Daily Mail.
A Benitez rendelkezésére álló igazolási pénzösszeg állandó vita tárgya Tom Hicks és George Gillett érkezése óta, de a Liverpool amerikai tulajdonosai januárban több pénzzel fogják támogatni a menedzsert. A Liverpool nyolc forduló alatt három vereséggel áll, ami nagyon leszűkiti a további botlások lehetőségét, Rafa Benitez ezért örül, hogy erősítheti a csapatot, és már a lehetséges játékosok piacát figyeli. A hírek több spanyol játékosról, és Goran Pandevről, a Lazio macedón támadójáról szolnak. Pandevet nem lesz egyszerű megszerezni, nyáron szóba került a neve az Arsenalnál és a Tottenhamnél is, az értéke pedig 17 millió font. A lap szerint a Pandevért folyó versenyfutás győztese az Inter lehet januárban.
A hírek szeront Benitezt nem zaklatták fel George Gillett kijelentései, melyek szerint a csapat szerepléséről nem a tulajdonosok, hanem a menedzser tehet, őt inkább az aggasztja, hogy bizonyítsa elméletét, melynek értelmében egy olyan csapat is lehet bajnok, amelyi korán elszenved három vereséget.
[A Premier League történetében még sosem fordult elő, hogy egy olyan csapat bajnoki címet szerezzen, amelyik nyolc forduló alatt három vereséget szenved. Legutóbb 1966-67-ben fordult ilyen elő, bár akkor 4 fordulóval hosszabb volt a bajnokság - a szerk.]

