Phil Thompson ma a Sky Sports honlapján a Liverpool - Chelsea párharcról írt. Szerinte a Liverpool számára előnyt fog jelenteni, hogy a Chlesea nem tudja majd a mérkőzés elején eldönteni, hogy támadjon, vagy őzizze a 0-0-s eredményt. Phil Thompson 2-1-es Liverpool győzelmet vár a mérkőzésen - és ezzel együtt azt, hogy a Liverpool jut a döntőbe.
Sky Sports, 2008.04.28.
Ez a Vörös sarok
Hosszú idő óta nem lőtt gólt a Liverpool a Stamford Bridge-en, ott ültem a kispadon, amikor Bruno Cheyrou góljával győztek a Chelsea ellen még 2004 januárjában. A Vörösök nyolc mérőzést játszottak azóta Nyugat-Londonban anélkül, hogy gólt szereztek volna és ennek a sorozatnak véget kell érnie szerdán, ha a Liverpool négy év alatt harmadszor is be akar jutni a Bajnokok Ligája döntőjébe.
A 0-0-s döntetlen a Kékek továbbjutását jelentené, de a mérkőzés elején tudathasadásos állapotban lesznek: támadniuk kell? Vagy ráülni a 0-0-ra? És ez fontos tényező lehet. Láttam a negyeddöntőben az Anfielden ezt a kettősséget a Liverpoolon is, az Arsenal nagyszerűen kezdett és a 20. percben már 2-0-ra is vezethettek volna. De míg Arsene Wenger csapata képtelen volt teljesen kihasználni ezt az előnyt, a Liverpool képes lehet erre.
Rafa Benitez nem fog fejjel menni a falnak az elejétől. 4-2-3-1-es formációra számítok, amely alkalmas támadó és védekező felfogású játékra egyaránt. Ez különösen akkor igaz, ha a támadó játékosok jól játszanak, és az olyanok, mint Fernando Torres vagy Ryan Babel nagyot játszhat, miután az Anfielden nem nyújtottak olyan teljesítményt, mint amire képesek.
Ők kettn - és a Liverpool többi kulcsjátékosa friss lesz, mivel Benitez csapata korán biztosította a negyedik helyet, így rotálhatta a csapatot. A Liverpool tisztább fejjel várhatja a párharcot, hiszen a Bajnokok Ligája az utolsó megmaradt céljuk, míg a Chelsea a Manchester United elleni szombati győzelemmel újra versenyben van a bajnoki címért.
Ez lehet szerdán a két hatás közül az egyik: a lendület, hogy két trófeáért is versenyben vannak, szárnyakat ad nekik, vagy két szék között a padlóra esnek. Természetesen a Manchester United elleni mérkőzés fizikálisan és érzelmileg is kivett belőlük valamennyit. Az év legmelegebb napján hihetetlen energiát mozgósítottak, olyan sokat, hogy ennek csaknem megfizették az árát a második félidőben.
Érzelmi szempontból meg kellett birkózniuk egy óriási veszteséggel, Frank Lampard édesanyja a múlt héten nagyon fiatalon tragikus hirtelenséggel elhunyt. A gólöröm a nevével ellátott mezzel igazán szép gesztus volt szerintem és remélem, hogy Frank rendben van annyira, hogy szerdán pályára lépjen. Ha képes lesz rá, akkor számára ez nagyon érzelmes éjszaka lehet. Nagyon családszerető embernek látszik és remélhetőleg jól akar majd játszani élete egyik mérkőzésén. Frank a Chelsea egyik kulcsjátékosa és úgy gondolom, hogy az a csapat jut el Moszkvába, amelyik kulcsjátékosai jobban teljesítenek.
A Liverpoolnál Steven Gerrard, Torres és Javier Mascherano csúcsformában lesz? Hogyan fog teljesíteni a Chelsea-ben John Terry, Didier Drogba, Michael Essien, aki eltiltását töltötte az első mérkőzésen az Anfielden, de pályára léphet a visszavágón?
Amivel ennek a 22 játékosnak meg kell birkóznia, az a Bajnokok Ligája döntője. Pályára léptem ilyen jelentőségű találkozókon - és higgyék el nekem - ez egy komoly dolog a fejekben, mikor a mérkőzés elkezdődik.
Egy dolog biztos csak: ez egy izgalmas éjszaka lesz.
Talán nem meglepetés az én hátteremmel, de őszintén azt gondolom, hogy a Liverpool 2-1-re nyer és négy év alatt harmadszor is bejut a döntőbe.
Phil Thompson

