A The Times exkluzív interjút készített Rafa Benitezzel. Az interjúban szó volt a rotációról. Benitez egy kérdésre elmondta, hogy amikor Valenciába érkezett, akkor egy jól összerakott csapatot vett át, míg Liverpoolban egy önbizalom-hiányban szenvedő csapatot, ezért kellett 28!!! játékost igazolnia.
Guillem Balangue: - Az Ön munkamódszerében mindig jelen van a rotáció. Hogyan és miért hozta meg azt a döntést, hogy rotálja a játékosokat? A jövőben kevesebb rotációt tervez?
Rafa Benitez: - Előszöris, a rotáció azt jelenti, hogy hiszel a játékosaidban és bízol abban, hogy képesek teljesíteni. Azt akarod, hogy mindenki érezze, hogy együtt dolgoznak a célok megvalósításáért. Ha nyerünk, az minden játékos erőfeszítéseinek köszönhető, mindenki hozzátesz egy kicsit. Nézzék meg Vladimir Smicert, aki kevés lehetőséget kapott 2004-2005-ben, de az egyik gólt szerezte, ami lehetővé tette, hogy Bajnokok Ligáját nyerjünk.
Minden menedzser, akinek az európai kupákban érintett a csapata és válogatott játékosai vannak és sok mérkőzést játszanak, azok alkalmazzák a rotációt. Hívjuk akár cserének, akár rotációnak, ők mind azt teszik. Mostanság a 20 évvel ezelőttihez hasonlítva 20 százalékkal több mérkőzést játszunk egy szezonban, a játékosok 15 százalékkal többet futnak, mint korábban és 30 százalékkal gyorsabban.
A fizikális igénybevétel tekintetében megváltoztak a dolgok. A rotáció eldöntése úgy kezdődik, hogy figyelem a csapatot az edzésen - ez számomra elsődleges. Látom, hogy melyik játékos van tele energiával és melyiknek van szüksége pihenésre. Figyeled a játékosokat, beszélt az edzői stábbal, az orvosokkal, megpróbálod elemezni a helyzetet és beszélgetsz a játékosokkal, bár ők mindig az fogják mondani, hogy készek pályára lépni. Úgyhogy néha olvasnod kell a sorok között, hogy el tudd dönteni: ők vajon tényleg fittek, vagy fáradtabbak annál, mint mondják.
Guillem Balangue: - Úgy érzi, hogy Alex Ferguson "változtat a csapaton" és Ön "rotál"?
Rafa Benitez: - Ha a menedzser mérkőzéseket nyer, akkor változtatásról beszélnek, ha nem, akkor ez rögtön rotációs politikává válik. Az emberek úgy állítanak ki bizonyítványt egy csapatról, hogy közben nem tudnak róla eleget. Miért nem küldöd ugyanazt a csapatot pályára? - kérdezik, de a tágabb összefüggéseket nem gondolják át.
Guillem Balangue: - Mindig részt vesz minden edzésen?
Rafa Benitez: - Minden ezzésen ott vagyok és ott is leszek a jövőben is. Néha persze a menedzseri kötelezettségek miatt egy részét ki kell hagynom, de ez nagyon ritkán fordul elő. Számomra elsődleges, hogy amikor csak tudok, ott legyek, különösen akkor, ha taktikai kérdésekről van szó.
Guillem Balangue: - Miért nem hasonlít a Liverpool még az Ön által irányított Valenciához?
Rafa Benitez: - Az a csapat, amelyet otthagytam Valenciában, nagyon sikeres volt és erős volt a csapategység. Az a csapat tudta a dolgát és megsemmisítette az ellenfelet. Úgy gondolom, hogy ennek a Liverpoolnak is voltak olyan momentumai, amikor hasonló szinten játszott, de logikus, hogy minden időbe telik.
Amikor Valenciába érkeztem, akkor egy olyan csapatot vettem át, amelyik már meglehetősen veszélyes és szilárd volt, Hector Cuper remekül összerakta. Amikor Liverpoolba érkeztem, egy olyan csapatot találtam, amelynek nem volt önbizalma és nem volt jó győzelmi mérlege. Újra kellett építenünk. Az egyik távozó játékos sem olyan csapatban játszik, amely magasabb szintet képvisel a Liverpoolnál.
Guillem Balangue: - Milyen lenne az Ön számára ideális Liverpool? Olyan, mint egykor a Valencia?
Rafa Benitez: - Néhány csapat a hosszú passzokat preferálja, néhány a rövid passzost. Úgy gondolom, hogy a kettő között mindig van középút. Olyan csapatot szeretnék, amely minden pillanatban tudja, hogy mit kell tennie, egy olyan csapatot, amely tudja, hogy most itt az idő tartani a labdát és rövid passzokkal játszik, és ugyanez a csapat tudja, hogy mikor van itt az idő a hosszú indításokra.
Guillem Balangue: - Taktikailag milyen különbségek vannak a Premier League és a Bajnokok Ligája között? Ön szerint az egyes Premier League mérkőzéseken levő kevesebb taktika miatt nem tudott még angol bajnokságot nyerni?
Rafa Benitez: - Nyilvánvaló, hogy a Premier League fizikálisan erősebb és a Bajnokok Ligájában taktikailag több lehetőség nyílik egy menedzser számára. Amikor hosszú labdákról és lepattanokról beszélünk, akkor az mindig 50-50 százalék. Vagy az egyik következik be, vagy a másik. Vagy a támadó csapat szerzi meg a lepattanót, akkor folytatódik a támadás, vagy a védők, akkor lehet kontrázni.
Hogy mit jelent ez? A Premier League taktikailag egyszerűbb, vagy őszintébb sorozat. Ha két-három játékelemet uralsz, az elég. A Bajnokok Ligájában sokkal összetettebb a taktika, mertkülönböző stílusok csapnak össze, amikor különböző országok csapatai találkoznak.
Guillem Balangue: - A Premier League taktikailag egyszerűbb, de nehezebb uralni a mérkőzést?
Rafa Benitez: - Igen, egy fizikálisan nagyon nehéz sorozatról beszélünk. Ha belövöd a labdát az ellenfél tizenhatosára és megküzdesz érte, akkor a fizikális dimenziók előtérbe kerülnek.
Guillem Balangue: - Szóval mit kell tennie a Liverpoolnak azért, hogy megnyerje a Premier League-et?
Rafa Benitez: - Az egyensúly a technikai képességek és a testi erő között. A Liverpoolban elég technikai képesség van a jó játékhoz és fizikálisan elég erősek vagyunk ahhoz, hogy fel tudjuk venni a versenyt, de amikre szükségünk van, az az, hogy ezt a két elemet összehozzuk, hogy a legfontosabb pillanatokban készen álljunk és kepesek legyünk a versenyre.
Guillem Balangue: - A Bajnokok Ligáját a többi sorozat fölé helyezi? Megváltoztak az erre a szezonra kitűzött céljai?
Rafa Benitez: - Angliában mindig négy céllal vágunk egy szezonnak. Menedzserként képesnek kell lenni arra, hogy jól gazdálkodj az erőforrásokkal és a legjobbat hozd ki a csapatból.
A Premier League-ben ebben a szezonban bizonyos időszakokban közel voltunk, de játszottunk több döntetlent és leszakadtunk, míg a Bajnokok Ligájában meneteltünk. Az történik ilyenkor, hogy tudat alatt mindig arra a sorozatra fókuszálsz, amiben még van esélyed.
Guillem Balangue: - Azok a hír járja, hogy Pako Ayestaran távozása negatív hatással volt a csapatszellemre és ateljesítményre. Ön is így látja? Elmondaná nekünk, hogy mi történt?
Rafa Benitez: - Pako több volt egy erőnléti edzőnél, a barátom volt, egy olyan ember, akiben évek óta megbíztam. Már 11 éve dolgoztunk együtt. Ez egy olyan seb, amely még nem gyógyult be.
A Liverpool szabad kezet és hatalmat adott neki és úgy gondolom, hogy ettől megváltozott. Egyre többet akart. Egy nap rájöttem, hogy komoly kapcsolatban áll más klubokkal és úgy tűnt számomra, hogy elárult engem és a csapatot, ezt pedig nem tűrhettem. A Toulouse elleni mérkőzés napján mondta nekem, hogy távozni akar, úgyhogy egy olyan embert veszettem el, akiben nagyon megbíztam, a stáb egy kulcsemberét, a szezon előtti kritikus pillanatban.
Logikus, hogy ennek hatása volt a csapatra. Az érkezőknek be kellett illeszkedniük, meg kellett szokniuk egy új környezetet. Ezáltal egy átmeneti időszak kezdődött a klubnál, de ezt kezelni tudtuk a győzelmekkel és a jó játékkal. Aztán amikor elkezdtünk döntetleneket játszani, az emberek megkérdőjelezték a munkánkat.
Hiszem, hogy senki sem pótolhatatlan és mennünk kell tovább. Paco de Miguel vette át az erőnléti edző szerepkörét. Ennek eredményeképp többet kell a csapat körül lennem és megpróbálok többet foglalkozni a játékosokkal.
Guillem Balangue: - Egyes kommantárok szerint ha Fernando Torres többet játszik, akkor a Liverpool versenyben lenne a bajnoki címért.
Rafa Benitez: - Ez a szezon egyik legnagyobb hazugsága. Sok ember van, aki úgy beszél, hogy fogalma sincs, Torres hány mérkőzésen lépett pályára, szerintük ez befolyásolta a csapat bajnoki teljesítményét. Torres nem játszott az olyan győzelmek alkalmával, mint például a Toulouse elleni 4-0, a Besiktas elleni 8-0 és a Havant and Waterlooville elleni 5-2.
Nyolc mérkőzésen nem ült a padon sem, ezek közül hatszor sérült volt, erről az emberek hajlamosak elfeledkezni. A másik két mérkőzés az FA-kupában és a Ligakupában volt, tehát az az elmélet, hogy Torres kevés játéka a bajnokságban elfoglat helyünknek az oka, nem stimmel.
Guillem Balangue: - Mennyibe került Torres?
Rafa Benitez: - Amikor az Atletico Madriddal kötött üzletről beszélünk, tudni kell, hogy Luis Garcia is benne volt az árban. A teljes ára körülbelül 20 millió font volt.
Guillem Balangue: - Meglepte, hogy milyen sikeres?
Rafa Benitez: - Mindig bízol egy olyan játékosban, aki tele energiával és vággyal érkezik és remek képességekkel rendelkezik. Mindazonáltal az az igazság, hogy fantasztikus sikereket ért el. Már 28 gólnál jár, jól játszik és a csapat iránti elkötelezettsége nagyon jelentős.
Megfogalmaztunk egy tervet, amikor Liverpoolba érkezett. Megpróbáljuk elöl tartani a védők vonalában, mert ha az ő sebességével kap egy jó kiugratást, akkor el fogja érni. Az a gond, hogy a sok mérzkőzés miatt nem volt elég időnk ezen dolgozni. Megpróbálunk a játékosok bizonyos egyéni képességein csiszolni és azon, hogy hogyan kell dönteni a kulcsfontosságú pillanatokban.
Ez Fernando Torres esetében a befejezések finomhangolását jelenti. Úgy vélem, hogy Steven Gerrard új szerepe működik és igazán élvezi azt.
Guillem Balangue: - Ebben a szezonban 56 bajnoki gólból 31-et Torres és Gerrard szerzett. Ez aggodalomra ad okot?
Rafa Benitez: - Ez azt mutatja, hogy Torred és Gerrard remekül időzít és jó képességű játékosok. Óriási pluszt jelentenek a számunkra. De el kell érnünk arra a pontra, amikor a többiek is gólt szereznek, például Dirk Kuyt, Peter Crouch és Ryan Babel.
Guillem Balangue: - A brit sajtó nem helyez nagy hangsúlyt a taktikára. Emiatt Önt alulértékelik?
Rafa Benitez: - Nem különösebben. Az igaz, hogy az angol sajtóinkább a nevekről szól. Itt egy játékos teljesítményéről beszélnek, az egyénről a csapatmunka helyett. Ez az angol futballkultúra része és elfogadom.
Guillem Balangue: - Gyakran vádolják azzal, hogy rosszul igazol. Josemi, Antonio Nunez, Craig Bellamy, vagy Jermaine Pennant neve kerül szóba.
Rafa Benitez: - Amíg nincsenek korlátlan anyagi forrásaink, addig szerintem általában jól igazolunk. Olyan játékosokról kellene beszélnünk, mint Reina, Agger, Mascherano, Xabi Alonso, Luis Garcia, Torres, Babel, Lucas Leiva, Skrtel, vagy éppen Arbeloa, Sissoko, Fabio Aurelio, Kuyt. Ezek azok a játékosok, akik sokat adtak a csapatnak. És bizonyos esetekben - például Sissoko vagy Bellamy - a klub anyagilag is jól járt.
Négy év alatt 28 játékost igazoltunk az első csapatba. Tekintettel a szükséges változtatások számára, amelyeket meg kellett lépnünk, amikor Liverpoolba jöttem és a kevés pénzre, több kockázatot kellett vállalnunk, nem hinném, hogy ez aránytalanul nagy szám.
Guillem Balangue: - Crouch miért nem kap gyakrabban lehetőséget?
Rafa Benitez: - Olyan játékrendszert alkalmazunk, amelyben van egy fő és egy másodlagos csatár, ők pedig elég jól teljesítenek. Ez megnehezíti Crouch dolgát. Van egy olyan csatárunk, aki 28 gólt szerzett eddig. Most Gerrard a másodlagos csatár. Ő 19 gólnál jár. Tehát logikus, hogy a többi játékosnak kevesebb lehetőség jut.
Guillem Balangue: - Beszélt a Chelsea, Manchester United és a Liverpool közti anyagi különbségről. Az Arsenal is sikeres, pedig kevesebbet költ. Melyik a Liverpool számára követendő út?
Rafa Benitez: - Van valami képem a szóban forgó csapatokról. A Chelsea korábban 120 millió fontot költött, majd még 240 milliót, hogy 2004-2005-ben Premier League-et nyerjenek. A Manchester Unitet 200 milliót költött az utóbbi években. Ebben a szezonban Carlos Tevez, Owen Hargreaves, Anderson és Nani 70 millió font volt. A Tottenham 100 milliót költött az utóbbi két szezonban. És az Arsenal körülbelül ugyanannyit, mint mi, ők tehetséges giatalokat vásároltak.
A Liverpoolnál eltöltött négy évam alatt 150 milliót költöttünk és körülbelül 70 milliót kerestünk. Ha megnézzük ezeket a számokat, évi 20 millió az egyenleg és mégis hét döntőt játszottunk, melyek közül négyet megnyertünk. Úgy gondolom, jó úton járunk.
Most költhetünk új igazolásokra, ha keresünk valamennyit az eladásokból. Ha egyszer nincs 500 milliónk, mint amennyit a Chelsea az emúlt években költött, akkor nekünk le kell tenni az ificsapatok és a tartalék alapjait, amiből később építkezhetünk.
A tartalékcsapat játékosai 17-18 évesek, nekik még 2-3 évre van szükségük, hogy elérjék a megfelelő szintet és az első csapatba kerülhessenek. Közel vagyunk három játékossal a megállapodáshoz, egy az első csapathoz kerül.
Guillem Balangue: - Csak a pénz a különbség a másik három csapattal szemben? Vagy ez mentális kérdés is?
Rafa Benitez: - Azt gondolom, hogy a siker táplálja az önbizalmat és a pozitív mentalitást. 2005-ben megnyertük a Bajnokok Ligáját és ez elég önbizalmat adott ahhoz, hogy 2007-ben is bejussunk a döntőbe. A Premier League-ben nem voltak hasonló sikereink. Azon dolgotunk, hogy ugyanazt az önbizalmat felépítsük ott is.
Guillem Balangue: - Mennyi ideig maradna Liverpoolban?
Rafa Benitez: - Nagyon boldog vagyok itt, még évekig maradnék.
Guillem Balangue: - Milyen a kommunikáció Ön és az amerikai tulajdonosok között?
Rafa Benitez: - E-mailben tartjuk a kapcsolatot és Rick Parry is tájékoztat a fejleményekről.

