A sájci edzőtáborozás előtt a Liverpool hivatalos honlapja interjút készített Nathan Ecclestonnal, a klub fiatal játékosával. Eccleston elmondta, hogy az edzőtáborban megpróbál jó benyomást kelteni.
liverpoolfc.tv: Nos, Nathan, Roy Hodgson a Liverpool új menedzsere. Eddig milyen vele dolgozni?
Nathan Eccleston: Csak néhány nappal ezelőtt nevezték ki Roy Hodgsont, úgyhogy még egy kicsit szokni kell hozzá, mert csak egy hete kezdtünk dolgozni. És az első két-három napban sokszor volt távol, interjúkat adott, ilyenek. Úgy tűnik, hogy az edzőpályán tiszteletnek örvend. Nyilvánvaló, hogy tiszteletet követel a játéksoktól, ami jó, de mi, fiatal játékosok, automatikus tisztelettel vagyunk iránta. De az idősebb játékosokkal is ez a helyzet. Láthatják, hogy például Alberto Aquilani vagy Lucas Leiva is tiszteli már most.
A felkészülés közismerten kemény dolog. Milyen volt eddig?
Nehéz. Új erőnléti edzőink vannak Ausztráliából, és egy új orvos és gyógytornász is, mindannyian nagyon keményen dolgoznak velünk. Talán ez a szörnyű oldala a labdarúgásnak. De ilyen a felkészülés, meg kell tenni a jövő érdekében. Sok mérkőzés követi majd egymást gyorsan, úgyhogy készen kell állnunk.
Utazik a kerettel a svájci edzőtáborba. Várja már?
Határozottan. Izgalmas és új kihívás lesz a számomra. Nagyszerű alkalom lesz, hogy lenyűgözzem az új menedzser - mindannyian ugyanabban a cipőben vagyunk, jó benyomást akarunk kelteni. Remélem, hogy ha jól teljesítek Svájcban, szerepelni fogok a jövőbeli terveiben.
Az előző szezonban a felkészülést a tartalékoknál töltötte. Egy évvel készőbb az első csapattal készül. elégedett azzal a fejlődéssel, amit a pályafutása során eddig elért?
A dolgok gyorsan haladtak. Az ifiknél voltam, aztán tavaly 18 évesen már a tartalékok között. Aztán az Arsenal ellen bemutatkoztam az első csapatban, aláírtam az új szerződésemet, majd kölcsönben szerepeltem. Sok minden változott az előző évben, ennek örülük, de remélhetőleg a nagyobb és jobb dolgok még csak most jönnek majd.
Nem könnyű dolog megmászni a szamárlétrát az ificsapatoktól a tartalékno át az első csapatig, nem?
Egy olyan nagy klubban, mint a Liverpool, és különösen angol játékosként nem könnyű, hiszen érkeznek tehetségek az egész országból, csakúgy mint Európából és Dél-Amerikából. Éppen ezért az utóbbi években sokkal nehezebb bekerülni az ifik közé. Az U-14-es korosztály óta itt vagyok, hosszú utat tettem meg, de remélem, hogy a jövőben még többet érek el és többet fejlődök az első csapatban. Remélhetőleg ez már ebben az évben megtörténik.
Bízik benne, hogy a felkészülési túrán kap pár mérkőzést?
Mint mondtam, keményen dolgozunk az erőnlétünkön a szombati mérkőzésre. Nyilvánvaló, hogy a menedzser még nem döntött a kezdőcsapatról, de amíg kapok valamennyi játékidőt, megkapom az esély, hogy megmutassam, mire vagyok képes, akkor több mint elégedett leszek.
Bizonyára nem sokat tud az Al Hilalról. Beszélgettek róluk, vagy ez csak egy a felkészülési mérkőzések közül?
Nem, a menedzser mindent komolyan vesz. A hét elején mondta, hogy a szombati nagy meccs lesz, az egyik legfontosabb lehet a szezonban, mivel ez a legelső. Mindenki azon lesz, hogy meggyőzze a menedzser és hogy megnyerjük a mérkőzést. Talán barátságos a besorolása, de minden találkozó fontos, ki kell mennünk a pályára és tennünk kell a dolgunkat.
Most teszik le a szezonra az alapokat. Hogy látja, eddig hogy megy?
Jelenleg nehéz megmondani, mert nem mindenki tért még vissza - a 12, vébén szereplő játékos még nem csatlakozott, és úgy gondolom, hogy a menedzser is hozni akar saját játékosokat. De az előkészületek jól zajlanak, a menedzser eddig nem hozott új edzőket, de a gyógytornászok és az új orvosi stáb már itt van, és a táborban nagyon jó a hangulat. Remélhetőleg jobb szezonunk lesz, mint tavaly.
Ejtsünk pár szót a világbajnokságról. A vasárnapi döntőben Torres és Reina került szembe Kuyttal és Babellel. A héten volt egymás közti csipkelődés emiatt az edzéseken?
Volt egy kevés, igen. alberto azt akarta, hogy a spanyolok nyerjenek, ami aztán be is következett, de sok játékos a hollandoknak szurkolt. Jó kis ugratások voltak közöttünk.
Küldtek szerencsét kívánó sms-eket?
Igen. Sokan küldtek sms-t a srácoknak a döntő előtt. Sajnálatos módon Fernando megsérült, de legalább örülhet a világbajnoki címnek.
Végezetül mi tenné boldoggá Nathan Ecclestont az előttünk álló szezonban?
Visszakerülni az első csapatba, több mérkőzésen pályára lépni, több tapasztalatot szerezni és rendszeresen a srácokkal edzeni. Remélhtőleg játékosként fejlődni fogok, jobb leszek, aztán ki tudja? Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

