Roy Hodgson a kinevezése után interjút adott az újságíróknak. Kérdezték a kulcsjátékosokról, az átigazolásokról, David Moyesról és arról, hogy mennyire bízik abban, hogy sikeres lehet a Liverpoolnál.
Újságíró: Roy, eddig nagyon gazdag és változatos a pályafutása. Ez az álommunka az Ön számára?
Roy Hodgson: Nos, ez egy nagyszerű munka, megtiszteltetés, hogy nekem ajánlották fel, egy olyan munka, amire büszke vagyok, hogy elfogadtam. A Liverpool Football Club vezetése engem választott, hogy története mindössze 18. menedzsere legyek, és ez nagyon sokat elmond arról, hogy hogyan működik ez a klub.
Az elmúlt héten beszélgettem egy korábbi játékosával, Kevin Gallacherrel. Azt mondta, hogy az Ön nagy ereje a szervezettség. Úgy érzi, hogy ezekben az időkben a Liverpoolnak erre van szüksége?
Nem, nem feltétlenül. Úgy vélem, hogy minden menedzser komoly feladata a csapat szervezettsége, hogy az egyénből a lehető legtöbbet ki tudd hozni. Amire ennek a klubnak igazán szüksége van az az, hogy olyan minőségi játékosokat igazoljon, akik gondoskodni tudnak a klub számára megfelelő eredményekről. A szervezés önmagában ehhez kevés. Ez a csapat jól szervezett hosszú edeje - Houllier és Benitez alatt is. Tehát nem csak ez a fő szempont. Amikor a legjobbak közül nem számíthatsz néhány játékosra, akkor a szervezettség hozhat pár pontot, amit másképp nem szerezhetnél meg. Biztos vagyok abban, hogy a Liverpool Football Clubnál mindenki egyetért azzal, hogy az első célnak annnak kell lennie, hogy megtartsuk a legjobb játékosainkat, aztán kell megpróbálni olyan játékosokat találni, akik kiegészítik őket. Ha el akarjuk érni azokat a célokat, amilyek mindig a Liverpool Football Club céljai, akkor a szervezettség nem elég önmagában.
Ön szerint mit kell mondania az olyan játékosoknak, mint Jamie Carragher vagy Steven Gerrard? Van valami különleges dolog, amit úgy érez, hogy el kell nekik mondania a jövővel kapcsolatban?
Úgy érzem, hogy inkább a tettek fognak beszélni, mindazonáltal el fogom nekik mondani, hogy szeretném, ha maradnának, hogy a klub mennyire akarja, hogy maradjanak, hogy a szurkolók mennyire akarják, hogy maradjanak. Elmondom majd nekik, hogy a maradással legalább akkkor sikereket érhetnek el, mint a távozással. Megpróbálom meggyőzni őket arról, hogy van jövőjük annál a klubnál, amit szeretnek. Ők sokkal többet jelentenek, mint egyszerűen csak Liverpool játékosok. Ők ennek a csapatnak a szyve, a lelke. Remélem, hogy én is megkapom a szolgálataikat, mint ahogy az elődeim is megkapták. Remélem, hogy egy kiábrándító szezon nem sarkallja őket arra, hogy elhagyják a Liverpoolt.
Ez egy olyan dolog, hogy Ön megpróbálja eladni magát a játékosoknak és ők viszont?
Nos, ezeknek a játékosoknak nem kell eladniuk magukat nekem. Nem kérdőjelezhető meg, hogy hol állnak. Nincs kétség a Liverpool szurkolók fejében, hogy a helyzetük szilárd talapzaton áll. Remélem, hogy meg tudom győzni a játékosokat, hogy ezt a pozíciót fent is tudják tartani.
Mennyire bízik a sikerében? Említette Benitezt és Houlliert, akik nemzetközi kupát, trófeákat nyertek. Mennyire biztos benne, hogy Önnek is sikerül?
Nos, boztos vagyok benne, hogy míg a játékosok minősége az marad, ami a Liverpool Football Clubnál elvárható, és amí a játékosok munkához való hozzáállását fenn tudjuk tartani - tudják, vért izzadni a mezért -, nem látok okot arra, hogy ne nyerjünk trófeákat a jövőben. Nem mondhatom, hogy a jelenlegi helyzet nem különbözik attól, mint amikor Rafa Benitez vagy Gerard Houllier a klubhoz érkezett. Az én munkám, mint azt az elnök is mondta, megszilárdítani a hajót, de semmi kétség, hogy a klub ambíciói továbbra is olyan magasak, mint korábban.
Mit válaszolna arra, ha azt kérdezném, hogy milyen stílust hozna Liverpoolba?
A klubnak van stílusa, mindig is volt. Láthatja, hogy a klub mindig meglelelő módon játszott. Sok passzra épülő játék, egy olyan stylus, amiben a játékosok nagyon keményen dolgoznak egymásért, egy olyan módszer, amiben labdavesztés után a játékosok megpróbálják minél gyorsabban visszaszerezni. Ez nagyon közell áll az én filozófiámhoz, hogy hogyan kell játszani ezt a játékot. Azt akarom, hogy a Liverpool úgy játsszno, mint a Liverpool és keményen fogunk dolgozni azért az edzéseken, hogy ez megvalósuljon.
Egyes kulcsjátékosok bizonytalanságát nézve ez egy újjáépítési folyamat?
Remélem, hogy nem. Tudja, nem tudom céfolni az állítását, hogy a szárjátékosok között van bizonytalanság, mert minden jól dokumentált. Mindazonáltal biztos vagyok abban, hogy kezelni fogjuk a helyzetet és talán nem fogunk sztárjátékost elveszíteni, ez a reményem és a célom. És remélhetőleg képesek leszünk új játékosokat igazolni, akikkel jobb lehet a csapat. Ez a cél.
Egy a kritikák közül, hogy a Liverpool nem vásárol elég fiatal játékost. Ez olyan dolog, amire oda fog figyelni?
Nos, úgy gondolom, hogy Kenny Dalglish nagyon nagy szerepet fog játszani ebben, különös tekintettel a szabályváltozásokra és az U21-es játékosok fontosságára. Kenny szerepe kulcsfontosságú abban, hogy a áthidalja az Akadémia és Melwood közti utat. Úgy vélem, hogy neki sok más szerepe is van azt hiszem, hogy a helye a Liverpoolnál összehasonlítható Facchettivel Internél, vagy Bobby Charlton szerepével a Manchester Unitednál. Azt gondolom, hogy az ilyen embereknek nagy szerepet kell játszaniuk, különösen külföldön, és ki képviselhetné jobban a Liverpoolt Kenny Dalglishnál? Remélem, hogy két szerepet fog betölteni, nagykövetként és a fiatalok mellet - és persze az, hogy engem segítsen, tanácsokat adjon a munkámban. Ezeket a szempontokat figyelembe véve azt gondolom, hogy Kenny nagy hasznunkra lesz. Csak ismételni tudom, amit az elnök mondott, hogy Kenny Dalglish Liverpool Football Clubnál lesz mindaddig, amíg már nem akar a labdarúgásban dolgozni.
Kennyt legendaként emlegetjük, és persze nagy legenda a menedzseri posztot tekintve Bill Shankly lesz mindig. Az aurája körbelengi ezt a helyet. Ez ihletet ad Önnek, vagy inkább megfojtja?
Nem fojt meg. Úgy gondolom, hogy az a státusz, amit a korábbi nagy menedzserek megvalósítottak itt, az inkább inspirál. De a futballban óvatosnak kell lennünk, veszélyes lehet visszafelé forgatni az időt, és amit Bill Shankly igazából tett, az az, hogy letette a klub alapjait és megteremtette azt a platformot, amire a jövőbeli menedzserek építkezhetnek. Megérdemli mindazt az elismerést, amit kapott, és kap a mai napig. Egy menedzser bolond volna versenyre kelni a múlt nagyjaival, csak dicsérhetjük őket az általuk elvégzett munkáért, és csak remélhetjük, hogy folytatni tudjuk a munkájukat. Ez mindenképpen inspirál.
David Moyes elmondta nekem, hogy együtt voltak a családjaikkal Olaszországban. Azon töprengtem, hogy vajon a jövőben barátságos Mersey-parti derbik lesznek?
David megszerezte a pro-liszenszet és választania kellett egy klubot, ahol tanulmányozza az edzésmunkát. Azt tanácsolták a barátai, hogy az Udinesét válassza, ahol én dolgoztam. Akkor a Preston menedzsere volt és egy kellemes hetet töltöttünk együtt. Mindenki megmondhatta, hogy remek menedzser lesz belőle. Végigjárta a szamárlétrát, az első fok az volt, hogy játékos-edző lett a Prestonnál. Örülök a sikereinek és szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amelyeket együtt töltöttünk, de úgy gondolom, hogy Liverpool mindig Liverpool lesz, és Everton mindig Everton lesz. Nem gondolom, hogy az egyik kispadon a legjobb barát ül, a másikon pedig a legnyagyobb ellenség. Nem hiszem, hogy ez sokat változtatna.
Roy, páran azt mondják, hogy az Interen kívül nincs igazán nagy csapat az önéletrajzában. Úgy érzi, hogy van mit bizonyítania Liverpoolban?
Nem, nem hiszem. A Blackburn nagy csapat volt és a hatodik helyen végeztünk a bajnokságban. Az Udinese olyan csapat, amely elég sok sikert ért el a múltban. Négy év alatt kijuttattam a svájci válogatottat a vébére és az Eb-re is, és felhívom a figyelmét, hogy az FF Malmö nem szerepelt rosszul az európai kupákban.
Mi a véleménye a szerződése hosszáról? Azt mutatja, hogy a vezetés hosszú távon számít Önre?
Igen, szereném ezt hinni. Ezt nem én forszíroztam, ezt ajánlották fel. Boldogan elfogadtam és természetesen most olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudjuk, mi lesz a klub jövője. Csak remélni tudom, hogy az új tulajdonosoknak és az aktuális vezetésnek ugyanaz lesz a belém vetett hite. A jelenlegi vezetést többek között azért állították a klub élére, hogy megtalálja az új menedzsert és úgy gondolom, hogy kellő alapossággal láttak munkához. Végeredményben úgy gondolom, hogy megérdemlem, hogy itt legyek aprocedúra után, min átmentem.
Szóval, milyen érzés volt, amikor értesült a Liverpool érdeklődéséről, hiszen képes volt ezeket a kérdéseket lekerülni a vébé alatt?
Hogy őszinte legyek, a BBC emberei rendesek voltak velem, és leszámítva Gary első kérdését rögtön az első napon, hanyagolták a témát. Érdekes időszak volt, mert már azelőtt beszéltem Christiannal and Kennyvel, mielőtt Dél-Afrikába utaztam. Tudtam, hogy neki folytatniuk kell a menedzser keresését. Amikor valóban rájöttem, hogy engem akarnak, az egy nagyon jó nap volt.
Mire számít az átigazolási időszakban? Beszélt arról, hogy minőségi játékosokat hozna, de a klub most változások alatt van.
Nagyon jó döntéseket kell hoznunk és nagyon okosan kell bánnunk azzal a pénzzel, ami a rendelkezésünkre áll. Nem fog dőlni a pénz. Úgy gondolom, hogy ez gyakorlatilag minden második klubnál így van. Ott a Manchester City, akik jelenleg olyan helyzetben vannak, hogy rengeteg játékost vesznek, rengeteget költenek, de őszintén nem hiszem, hogy ezt túl sok európai klub megteheti. Készen állok arra, hogy kövessem azokat az irányelveket, amiket megszabnak nekem, de szükségünk van néhány játékosra, minden klub új játékosokat akar. Szeretném, ha egy vagy két játékos csatlakozna hozzánk, hogy frissítse a keretet és remélhetőleg javítson a csapaton. Úgy gondolom, hogy a rajongók értékelnék ezt.
Van olyan terület amire különös tekintettel lesz?
Nos, újra, kihagynám a kérdést, mert ez olyan dolog, amit előtte meg kellene beszélnem a menedzsmenttel. Különösen a technikai személyzettel, a megfigyelőkkel és Sammy Lee-vel. Nekem arra kellene alapoznom, amit ők gondolnak, és nem azokra a mérkőzéskre, amiket láttam a Liverpooltól a Fulham ellen, vagy a tévében.
Roy, a neved gyakorlatilag egyenlő a stabilitás fogalmával, ez átok vagy halvány dicséret?
Nem tudom, ez nehéz kérdés, amire ne tudok vláaszolni. Azt mondanám, hogy valaki, akinek a stabilitás a hírneve, az nem halvány dicséret, hanem olyan dolog, amit inkább nagy dicséretnek neveznék. Ha ez olyan dolog, amit széles körben gondolnak rólam, akkor az eléggé jó dolgo. Elsősorban és mindenekelőtt olyan edzőnek tartom magam, aki keményen dolgozik azért, hogy javítsa a csapatát. Ez az, amit 35 éven keresztül tettem és ez még hosszú ideig folytatódhat.

