Steven Gerrard a Blackburn ellen az 500. mérkőzését játszotta a Liverpool színeiben. A jubíleum alkalmából adott interjúban Gerrard beszélt pályafutása legszebb pillanatairól és a mélypontokról is.

- Steven, épp most lépett pályára 500. alkalommal a Liverpoolban. Mit érez, hogy sikerült elérnie ezt a mérfőldkövet?

- Ez egy olyan jubíleum, amit gyerekként nem gondoltam volna, hogy elérek. Nagyon örültem annak is, hogy bemutatkozhattam a Liverpoolban, és hogy az első csapat közelébe kerültem, úgyhogy az 500. szereplés elérése fantasztikus teljesítmény, nagyon büszke vagyok rá.

- Amikor a Liverpoolhoz került gyerekként, mit gondolt, meddig juthat el?

- 8 évesen kerültem a Liverpoolhoz, úgyhogy abban a korban nem lett volna könnyű túl messzire nézni, de az edzőim azt mondták a szüleimnek, hogy olyan képességekkel rendelkezem, amiket ők szeretnek, és azt akarják, hogy sokáig maradjak a klubnál. Úgy 14-15 éves lehettem, amikor először gondoltam arra, hogy az első csapat közelébe kerülhetek, de még csak nem is álmodtam arról, hogy ilyen messzire juthatook, mint amit most elértem.

- Az 500 pályára lépése alkalmával volt pár hihetetlen pillanata. Mit emelne ki a legemlékezetesebbként?

- Csapatkapitányként mindig azokat a pillanatokat emelném ki, amikor magasba emelhettem egy trófeát - az FA-kupát és persze a Bajnokok Ligáját. Ha a legemlékezetesebbet kellene kiemelnem, az a Bajnokok Ligája lenne. Nehéz lenne leírni, hogy milyen érzés ebben a vörös mezben nyerni, különösen úgy, hogy helyi srác és Liverpool szurkoló vagyok. Minden győzelem után olyan érzés felszállni a buszra, mintha a világ tetején volnék. Még mindig vannak ambícióim és álmaim, amelyeket el szeretnék érni, mielőtt befejezem a labdarúgást. 11 éve mutatkoztam be, már lassan 30 éves leszek, lassan kifutok az időből, és a következő 4-5 évből a legtöbbet szeretném kihozni.

- Minden szurkoló emlékezni fog arra az arckifejezésre, amikor magasba emelte a Bajnokok Ligája serlegét. Hogyan érez most, amikor azolkat a felvételeket visszanézi?

- Felállt a hátamon a szőr, egész testemben remegtem, de újra át akarom élni. Annak az éjszakéának a tapasztalata, a mindannyiunkon átfutó érzelmek, hogy a végén nevetni láttam a srácokat, a mai napig leírhatatlan. Nagyon különleges volt, és hiszek benne, hogy újra képesek leszünk erre.

- Az emberek gyakran beszélnek arról, hogy hihetetlen hatása van a Liverpoolra, amikor pályára lép. Ön szerint melyik mérkőzéseken volt a legnagyobb hatással a csapatra?

- Természetesen azokon a mérkőzéseken, amikor igazán jól játszottam, és azokon, amik számomra kedvezően alakultak. Isztambulban a második félidő ilyen volt, sikerült korán gólt szerezni, kiharcoltam egy tizenegest és a végén is voltak fontos szereléseim. Az egy különleges mérkőzés volt, csakúgy, mint az FA-kupa döntő. Ezek azok a mérkőzések, amelyeket a szurkolók is kiemelnek, de szeretném azt gondolni, hogy volt még pár mérkőzés, amelyen győzelemhez segítettem a csapatot. De nem szeretek egy-egy játékost kiemelni. Egy futballmérkőzés megnyeréséhez minden játékosra szükség van.

- Említette, hogy voltak mélypontok is a pályafutása alatt. Melyek voltak a legrosszabb pillanatok?

- Nagyon frusztrálóak voltak azok a mérkőzések, amelyeken kiállítottak. Amikor rossz ütemben szereltem, amikor nagyon fiatal vagy naív voltam, azok a mérkőzések, amikor cserben hagytam a csapatot. Szürnyű érzés, amikor a kiállítás után az öltözőben ülsz. Aztán ott vannak azok a mérkőzések, amelyeket sérülés miatt kellett kihagynom, azok nagy csalódást okoznak. A legrosszabb dolog a labdarúgásban sérültnek lenni, hogy nem léphetsz pályára, amikor a csapat szenved, és úgy érzed, hogy segíthetnél, na ezek mindig mélypontok. És persza amikor kiesünk egy sorozatból. Ezek liverpooli pályafutásom mélypontjai.

- Ezek a pillanatok erősebbé teszik?

- Igen. Mindig hiszem, hogy amikor túl sikerül jutnod egy nehéz időszakon, abból meg kell próbálnod minél nagyobb előnyt kovácsolni. Néha a mélypont a fájdalom segít egy jövőbeli siker elérésében. Én mindig így nézem ezeket a dolgokat.

- Az 500 mérkőzés alatt szakmai szempontból hogyan változott?

- Nehéz megmondani. Úgy gondolom, hogy játékosként beértem. Nem megyek bele többet hülye szerelésekbe, nem hozok ostoba döntéseket. Természetesen követek el hibákat, minden játékos hibázik, hiszen emberek vagyunk, de szeretném azt hinni, hogy egyre kevesebbet. Hogy olyan fiatalon megkaptam a csapatkapitányi karszalagot, segített abban, hogy profivá érjek pályán és pályán kívül egyaránt. Megpróbálok tanulni a hibáimból, hogy jobb ember és jobb játékos legyek.

- Fordulópont volt a pályáafutásában, hogy kapitány lett?

- Igen, határozottan, és az áélemtemben is fordulópontot jelentett. Komoly változást jelentett számomra, hogy olyan fiatalon azt mondták nekem, hogy a Liverpool csapatkapitánya leszel. Tudtam, hogy az emberek másképp fognak nézni a pályán és a pályán kívül is, és így is lett. A teljesítményenm is még jobban középpontba került, de mindig is azt akartam, az volt az álmom, hogy csapatkapitány legyek. Kapitányként el kell fogadnom a jót és a rosszat is, de ezt nem cserélném el semmiért.

- Mit érez, amikor az emberek a Liverpool legendájaként emlegetik?

- Nem hinném, hogy a Liverpool legendája lennék. Csak azokat a játékosokat nevezhetjük legendának, akik már befejezték a labdarúgást, és visszanézve a pályafutásukra, és sikeresek, vagy klasszisok voltak mindvégig. Szerintem sok ember túl korán kiosztja a legenda státuszt. Nem tekintem magam legendának, én legendának Dalglisht, Hansent vagy Rusht tekintem. Remélhetőleg egyszer visszatekintve mindarra, amit elértem, azt mondhatom, hogy ennek a klubnak a legendái között vagyok, de most nem sorolom magam közéjük.

- Ki volt a legnagyobb hatással a pályafutására és az életére?

- Sok ember. a megánéletben természetesen anyám és apám, akik tiszességes embernek neveltek, sok barát és a család segített abban, hogy a földöm maradjak. Nagyon könnyen elszáll az ember, ha profivá válik, sok pénzt keres és egy nagy klubban játszik. De a pályán kívül jó emberekkel vagyok körülvéve. Pályafutásom alatt nagyszerű edzőkkel dolgoztam, fiatalként és most is, úgyhogy nagyon szerencsés vagyok, hogy jó emberekkel vagyok körülvéve.

- Hogyan írná le a szurkolókhoz fűződő viszonyát, és ez hogyan változott az 500 mérkőzés alatt?

- Nagyon jó. Úgy gondolom, hogy egy kicsit meg voltak lepődve, amikor először bekerültem a csapatba, mert addig nem sokat hallottak rólam. Sok sérülésem volt iskolás koromban és ifiként is, úgyhogy nem hiszem, hogy felfigyelhettek volna rám. Sokkal inkáb Michael Owenen volt a fókusz, mivel ő körülbelül annyi idős, mint én, és ontotta a gólokat. De úgy gondolom, hogy rögtön jó kapcsolatom lett a szurkolókkal, mert egy helyi srácot láthattak kifutni a pályára, aki mindent megtesz a klubért. Alapvetően egy voltam közülük, én mindig így látom ezt. Ugyanazok az érzések, érzelmek vannak benne, mint bennük, amikor nyerünk, vagy kikapunk. Szerintem ezért támogatnak engem nagyon, láthatják, hogy a jó irányba húzom a szerkeret, hogy elérjük, amit akarnak.

- A Liverpool játékosaként csaknem mindent megnyert, de van egy dolog, ami hiányzik. Mennyit jelentene Önnek a Premier League megnyerése?

- Mindent. Nagy csalódás, hogy eddig még nem sikerült, párszor már kerültem közel hozzá. Csalódás, hogy most ott állunk a bajnokságban, ahol, mert ebben az évben azt várták, hogy odaérjünk. Fontos számunkra, hogy megpróbáljuk visszaküzdeni magunkat a tabella élére. Folytatom a harcot a Premier League-ért a pályafutásom végéig. Remélhetőleg ez a trófea is bekerül majd a gyűjteményembe, mert az tenné egésszé ezt a fantasztikus pályafutást.

- Mit jelentene ez a trófea csapatkapitányként?

- Nagyon különleges lenne, ha ezt a következő években kapitányként érném el. Nem tudom, hogy meddig leszek kapitány, talán még 2-3 évig. Aztán ha nem kapitányként, hát legalább Liverpool játékosként jó lenne.